A vízkár felszámolása után előfordulhat, hogy tipikus dohos szag marad a helyiségben, amely legrosszabb esetben az egész otthonodat, üzlethelyiségedet is átjárja. Sőt, napról napra egyre inkább elviselhetetlenné válhat! Ez a szag, mint sok más, főként nitrogén-, kén-, és szénhidrogén vegyületekből származik, amelyek párolgási és bomlási folyamatok során alakulnak ki.
Van egy jó hírünk! Ezeknek az anyagoknak a semlegesítéséhez nincs szükséges semmilyen csodafegyverre, vagy káros vegyszerekre. A legjobb megoldás az oxidáció.
De vajon milyen eszközzel tudunk előidézni oxidációt? Mutatjuk!
Az ózongenerátorok – ahogyan az a nevükben is benne van – ózont (O3) állítanak elő úgynevezett kisülési reakció során, a helyiség levegőjében található oxigén felhasználásával. Az ózongenerátorok segítségével az egész helyiségben magas ózonkoncentráció eredményezhető, amely bizonyos mérték felett az emberi szervezetre is káros hatással bír. Éppen ezért ezeket a készülékeket csak nagyon körültekintő módon lehet használni, az eredmény azonban magáért beszél. Az ózon az oxidáció során semlegesíti a makacs szagmolekulákat, a magas koncentrációnak köszönhetően pedig rövid időn belül akár olyan kellemetlen szagoktól is megszabadulhatunk, mint például a vajsav, karbamid és aminosavak.
Hogyan kezeljem az ürülékszagot?
A székletszennyezés csőtörések esetén igen gyakori, és kellemetlen probléma, mivel a széklet egyaránt tele van szennyeződésekkel és baktériumokkal is. Ha bizonyos szerkezeti elemek szennyezetté váltak az ürülékkel, javasolt azoknak a szétszerelése és vegyszeres megtisztítása. A vegyszeres fertőtlenítési eljárások azzal a kockázattal járnak, hogy a baktériumok a porózus építőanyagokban, üregekben, vagy szigetelőrétegekben maradhatnak, és később egészségügyi problémákat okozhatnak. Már a takarítás, vagy szétszerelés alkalmával is fontos a megfelelő védelem: viselj gumicsizmát, védőruhát, gumikesztyűt és maszkot is. A munkavégzés alatt soha ne egyél, ne igyál és ne dohányozz, nehogy véletlenül valami kórokozót juttass a szervezetedbe!
Miután minden látható nyomot eltüntettél, érdemes ózonos kezelést is végezned az adott helyiségben, hiszen az ózon gáz halmazállapotának köszönhetően olyan helyekre is bejut, ahová a különböző eszközökkel sem lenne lehetőséged eredményes munkát végezni.
Mi a helyzet a fűtőolajjal?
A fűtőolaj szintén folyamatos probléma vízkár esetén. Már a pince kiürítése során is körültekintően kell eljárni. Egy vékony olajréteg a vízen egyáltalán nem jelent problémát, hisz ebben az esetben a víz még könnyen szivattyúzható a szennyvízrendszerbe. Azonban ha vastag olajréteg található a víz felszínén, a helyi tűzoltóság segítségét kell kérni! Speciális gépek segítségével el tudják választani az olajat a víztől és külön edényekbe szivattyúzzák azt. A beltéri víz megszüntetését követően ugyanúgy alkalmazható az ózonos eljárás.
Legnépszerűbb ózongenerátoraink
- Airthereal MA10K PRO ózongenerátor 10 000 mg/óra 186 m²-ig49 990 Ft (39 362 Ft + 27% ÁFA)
- Airthereal MA5000 ózongenerátor 5000 mg/óra 93 m²-ig39 990 Ft (31 488 Ft + 27% ÁFA)
Az ózongenerátor – biocid célra – a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól szóló 316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 24/A. §-a alapján csak az országos tisztifőorvos által kiadott engedéllyel lehet forgalomba hozni és használni. A gyártó és a forgalmazó semmilyen módon nem utal arra, hogy az általuk kínált ózongenerátorok megfelelnek ezeknek a követelményeknek, és nem javasolják a termékek biocid célú használatát. Gyártó és forgalmazó az ózongenerátorokat biocid célra nem, kizárólag szagtalanítási célra hozzák forgalomba és értékesítik. Semmilyen felelősséget nem vállal az ózongáz és az ózongenerátorok használatából, illetve a szakszerűtlen vagy jogellenes alkalmazásból eredő bármiféle büntetésért, kárért vagy hátrányért.
Megjegyzendő, hogy a weboldalon található cikkek a megjelenésük időpontjában aktuálisak voltak, azonban a jogi háttér vagy a piaci helyzet változása miatt mára elavultak vagy helytelenek lehetnek. A cikkek csak általános jelleggel tárgyalják az ózongáz hatásait és az ózongenerátorok használatát, amelyek csak megfelelő engedélyekkel rendelkező készülékeknél lehetnek érvényesek. Cégünk nem vállal felelősséget a cikkek tartalmáért. Mindig tájékozódj a jelenlegi jogi szabályokról!