Kosár
penész ellen 5 lépésben

A penész megszüntetése házilag 5 lépésben

A penész mindig jelen van az otthonunkban, attól függetlenül, hogy szabad szemmel nem látjuk, ott van a levegőben, a bútorokon és a különböző textíliákon. Azonban nem mindegy, hogy milyen koncentrációban és mennyi ideig lélegezzük be az otthonunkban lappangó penészspórákat. Nagyobb mennyiségben súlyos allergiás tüneteket és légzési nehézségeket okozhatnak, sőt akár a tüdőnkbe jutva gyulladásos tüneteket is előidézhetnek.

Fontos tehát, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy meggátoljuk a penészspórák elszaporodását az otthonunkban.

Miért alakulhat ki a penész?

A magas páratartalmú helyek – mint például a fürdőszoba, konyha, mosókonyha -, fokozottan ki vannak téve a penészesedés veszélyének. Újonnan épített lakásokban szintén gyakran tapasztalható a penész korai megjelenése, hiszen előfordul, hogy a falaknak az építkezést követően, de még a beköltözést megelőzően nem volt elég idejük kiszáradni. Továbbá a műanyag nyílászáróknál tapasztalható, hogy túlságosan leszigetelik a lakást, ezáltal nincs biztosítva a megfelelő szellőzés, és a légáramlás hiányában nincs biztosítva a lakás megfelelő páratartalma.

Ha szeretnénk megelőzni a penészfoltok kialakulását fontos, hogy ügyeljünk a rendszeres szellőztetésre, páramentesítő készülékek használatára és a belső hőmérséklet szabályozására. Azonban ha már szembesültünk a probléma kialakulásával, az alábbi praktikákat kell bevetnünk, hogy leszámoljunk a penésszel.

Öt lépésben a penész ellen

A kialakult penészfoltok eltávolításának vannak különböző fizikai eljárásai, azonban ha nem csak ideiglenes megoldást keresel a problémára akkor mindenképpen olvasd el az öt lépésből álló útmutatásunkat.

1. Tisztítsd meg a penészes felületet

Egy ecettel átitatott rongy segítségével távolítsd el a látható penészfoltokat a felületről. Ha jobban hiszel az üzletekben elérhető vegyszerek teljesítményében, azokat is alkalmazhatod, azonban ebben az esetben mindig a gyártó előírásai szerint járj el. Mielőtt további lépéseket alkalmaznál, várd meg, hogy a kezelt felület teljesen megszáradjon

2. Kezeld a helyiséget ózonnal

Mivel a különböző vegyszerek csak a felületi kezelést teszik lehetővé, a levegőben terjedő penészspórákkal az ózongenerátor segítségével vehetjük fel a harcot. Az ózon gáz halmazállapotának köszönhetően átjárja a bútorok szöveteit, valamint a falak réseit, és megbontja a spórák sejtfalát. Tehát annak érdekében, hogy biztos eredményt érjünk el, és ne kelljen újból a kellemetlenséggel szembesülnünk, a felületi fertőtlenítést követően kezeljük ózongázzal az egész helyiséget. Használd az ózongenerátort több alkalommal, legalább 1-2 héten keresztül.

3. Renováld a megtisztított felületet

Ha a fizikai tisztogatás eredményeként valamilyen sérülés keletkezett a falakon vagy bútorokon, itt az idő, hogy végleg eltüntesd a penészesedés nyomait egy újbóli festéssel, renoválással.

4. Mielőbb szüntesd meg a penészesedést kiváltó okokat

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a penész újbóli kialakulását csak úgy tudjuk megszüntetni, hogy megszüntetjük azokat a körülményeket, amik a penészspórák elszaporodásához vezethetnek. Ügyelj a megfelelő páratartalomra, a megfelelő hőmérsékletre, valamint szellőztess rendszeresen!

5. Használd rendszeresen az ózongenerátort

Mivel az ózongáz elpusztítja a penészspórákat, a készülék rendszeres használatával meggátolhatod az elszaporodásukat és ezáltal a penészesedés kialakulását.

Ajánlott készülékek


Az ózongenerátor – biocid célra – a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól szóló 316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 24/A. §-a alapján csak az országos tisztifőorvos által kiadott engedéllyel lehet forgalomba hozni és használni. A gyártó és a forgalmazó semmilyen módon nem utal arra, hogy az általuk kínált ózongenerátorok megfelelnek ezeknek a követelményeknek, és nem javasolják a termékek biocid célú használatát. Gyártó és forgalmazó az ózongenerátorokat biocid célra nem, kizárólag szagtalanítási célra hozzák forgalomba és értékesítik. Semmilyen felelősséget nem vállal az ózongáz és az ózongenerátorok használatából, illetve a szakszerűtlen vagy jogellenes alkalmazásból eredő bármiféle büntetésért, kárért vagy hátrányért.

Megjegyzendő, hogy a weboldalon található cikkek a megjelenésük időpontjában aktuálisak voltak, azonban a jogi háttér vagy a piaci helyzet változása miatt mára elavultak vagy helytelenek lehetnek. A cikkek csak általános jelleggel tárgyalják az ózongáz hatásait és az ózongenerátorok használatát, amelyek csak megfelelő engedélyekkel rendelkező készülékeknél lehetnek érvényesek. Cégünk nem vállal felelősséget a cikkek tartalmáért. Mindig tájékozódj a jelenlegi jogi szabályokról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szupergyors és akár ingyenes szállítás

Aznapi szállítás, DPD futár, Foxpost csomagautomata

30 napos pénzvisszafizetés

Ha nem vagy elégedett, visszafizetjük a termék vételárát

3 év magyarországi garancia

Kiterjesztett garancia magánszemély és céges vásárlóknak egyaránt

Ingyenes visszaküldés

Ha nem vált be, 30 napon belül ingyen visszaküldheted